"Tegyen vagy mondjon bárki bármit: nekem jónak kell lennem. Mint ahogyan az arany, a smaragd, a bíbor is egyre azt hajtogatná: tegyen vagy mondjon bárki bármit, nekem smaragdnak kell lennem, meg kell őriznem színemet."
"Az emberek búvóhelyeket keresnek maguknak: falun, tengerparton, hegyeken. Te magad is szoktál effélére vágyva vágyni. Micsoda korlátoltság! Hiszen megteheted, amikor csak akarod, hogy önmagadba visszavonulj."
"Már most élhetsz úgy, ahogy akkor akarsz, amikor majd távoznod kell. Ha pedig a körülmények nem engedik ezt meg, akkor távozz az életből, de ne úgy, mintha méltánytalanság ért volna. Itt füst van, távozom... miért hiszed ezt olyan nagy dolognak?"
Gyengéd humanizmus, félénk magányba menekülés, tépelődő önvizsgálat, fáradt-rezignált gondolatok - ez Marcus Aurelius világa; a császáré, aki korlátlan hatalommal uralkodott az akkori világ leghatalmasabb birodalma fölött, a hadvezéré, aki rettenetes hadjáratokban irtotta a birodalom ellenségeit - de a csaták szünetében, valahol a Garam partján, félrevonult naplót írni.
Marcus Aurelius Elmélkedései gondolatforgácsok a sztoikus filozófia műhelyéből. Olvasmányélménnyé a mű és az alkotó különös ellentmondásának feszültsége, a kitárulkozás szenvedélyes vágya, a vallomás közvetlen hitelessége avatja.

A történet jórészt a mostani Magyarország területén játszódik, akkor, amikor még Lacus Pelső volt a Balaton neve, a fővárosé pedig Aquincum. Róma hadjárattal akarja megtorolni a Pannóniát zaklató kvádok támadásait, a vállalkozás azonban kudarcba fullad, s a regény fiatal hősei - a vérontásban megfáradt és megcsömörlött Marcellus és Démétriosz - súlyosan megsebesülnek. A nagy veszedelmek után rámosolyog-e a szerencse a két kiábrándult, sorsüldözte katonára? Sikerül-e új életet kezdeniük, megtalálniuk a szerelmet és a boldogságot? Hazatérhetnek-e vajon a szomorú tartományból napsütötte szülőföldjükre?

A bibliai Mózes életét bemutató, egyszerre izgalmas és ismeretterjesztõ regény a hõs életét gyermekkorától Egyiptomból való végsõ távozásáig követi. Mózes II. Ramszesz istenkirály palotájában a kívülállást, a kusiták földje elleni hadjáratban saját korlátait, Egyiptomba visszaérkezvén identitását tapasztalja meg -barátságokon, hûségen, szerelmen, sorsfordító beszélgetések és természetesen izgalmas kalandok során át.

Az időszámításunk előtti V. század Görögországába, Athénba, az ókor világába vezeti ifjú olvasóit Hegedűs Géza. A görög-perzsa háborúk ideje ez: a halhatatlan Marathónnak, Leónidasz spártai király szállóigévé vált hősiességének, Miltiadésznak és Periklésznek, az ókori tudomány virágzásának kora. A regény a kis-ázsiai Milétoszban kezdődik. Két fiú sétahajózni indul, de a tengeren viharba kerül, és elszakad otthonától. Perzsiába jutnak, ahonnan csak esztendők múlva, élményekben gazdagon, kalandok sorozatán át kerülhetnek Görögországba. Csatákban, veszélyben, munkában és szerelemben, kémek üldözése és filozófiai viták, művészi élmények és világjárás közben bontakozik ki az olvasó előtt az emberiség ifjúkora.

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Hegedüs Géza regénye az ókori Egyiptom világába vezeti el az olvasót. Főhőse Ehnaton, a nagy reformer fáraó, aki az egyistenhit bevezetésével forradalmi jelentőségű társadalmi változások lehetőségét teremti meg. Másik hőse a fáraó fiatal írnoka, az ő boldogulása az új tanok győzelméhez kötődik, mert szerelmét, egy gazdag pap lányát, csak úgy kaphatja meg ha a régi világ összeomlik, és romjain egy új, egészségesebb élet születik, Ez a regény egy antik kultúrtörténeti trilógia harmadik önálló darabja. Az első kötet, A milétoszi hajós, a görög, a második pedig, az Előszó a hőskölteményhez, a latin kultúráról ad képet. A most hetvenesztendős író e három, az egyiptomi, görög, latin ókorról írt regénye egységes keretbe foglalja kultúránk kezdeteit, és színes, érdekes képes fest egy hajdani világ embereiről.

A Claudius, az Isten-ben az Én, Claudius-ban megkezdett történetet folytatja tovább Robert Graves: a megaláztatásokba belefáradt, immár ötvenéves Claudius egyszer csak, csodával határos módon, császárrá lesz. Elődjének gyilkosai (a Julius Claudius-ház kevés uralkodója múlt ki természetes halállal) felforgatják a palotát, s az öreg Claudius az öldöklés zajától megrettenve elrejtőzik egy félreeső ajtó függönyszárnya mögé. Az egyik merénylő rátalál, előráncigálja, és meglepetésében imperatornak, vagyis császárnak kijáró hódolattal köszönti.
Sok jót a császárkodás se hoz neki: undok hadjáratokat, állandó csetepatét a senatus-szal s legfőképp szörnyeteg feleségeket: Messalinát, aki rútul megcsalja, így hát - mi mást tehetne? - kénytelen kivégeztetni, majd pedig Agríppínát, aki a saját fiát akarja látni a trónon, így hát - mi mást tehetne? - mérget ad be totyakos férjének.
Az önéletírás persze már előbb véget ér: a méltó véget a függelékből ismerjük meg, ókori szerzők műveiből, amelyeket nemigen olvasnak ma már az emberek... újkori feldolgozásaikat azonban annál inkább, hisz a téma olyan borzongatóan távoli - és mégis olyan ismerős.

"A Jézus királyt Angliában írtam a második világháború két utolsó évében. Célom az volt, hogy irodalmi vetületben, a költészet eszközével rajzoljam meg Jézus történetét. Az első század utolsó éveinek nézőpontját tükrözi: egy vallásos keresztény mondja el, akit türelmetlenné tettek az őskeresztény egyház ellentmondásos, következésképp megbízhatatlan dokumentumai. Sok hívő előtt vált nyilvánvalóvá, hogy Jézus minden életszentsége ellenére is ember volt, nem pedig isten." Így ír Robert Graves,a római Claudius császár elképzelt önéletrajzának és a Vitéz Belizárnak hazánkban is jól ismert szerzője, magyarul most másodízben megjelenő kötetéről, a Jézus királyról.
Kutató szenvedély, egy filozófiai történetértelmezés igénye és egy nagy írónak a valóságot mintegy újjáteremtő, új életre hívó, alkotó képzelete egyesül ebben a munkában; nem természetfölötti csodákat véghezvivő istenfiúként, hanem saját korának rendkívüli sorsú és rendkívüli egyéniségű gyermekeként, egy fantasztikus elhivatottság megszállottja s ugyanakkor mélyen etikus gondolatok hirdetőjeként mutatja be történelmi-költői látomásának hősét, Jézust.

"A Jézus királyt Angliában írtam a második világháború két utolsó évében. Célom az volt, hogy irodalmi vetületben, a költészet eszközével rajzoljam meg Jézus történetét. Az első század utolsó éveinek nézőpontját tükrözi: egy vallásos keresztény mondja el, akit türelmetlenné tettek az őskeresztény egyház ellentmondásos, következésképp megbízhatatlan dokumentumai. Sok hívő előtt vált nyilvánvalóvá, hogy Jézus minden életszentsége ellenére is ember volt, nem pedig isten." Így ír Robert Graves,a római Claudius császár elképzelt önéletrajzának és a Vitéz Belizárnak hazánkban is jól ismert szerzője, magyarul most másodízben megjelenő kötetéről, a Jézus királyról. Kutató szenvedély, egy filozófiai történetértelmezés igénye és egy nagy írónak a valóságot mintegy újjáteremtő, új életre hívó, alkotó képzelete egyesül ebben a munkában; nem természetfölötti csodákat véghezvivő istenfiúként, hanem saját korának rendkívüli sorsú és rendkívüli egyéniségű gyermekeként, egy fantasztikus elhivatottság megszállottja s ugyanakkor mélyen etikus gondolatok hirdetőjeként mutatja be történelmi-költői látomásának hősét, Jézust.

Az evangéliumi történetet túlságosan jól ismerjük, ezért nem tudjuk nézni elfogulatlanul; éppen ezért rendített meg bennünket, mikro később arról értesültünk, hogy a tudósok, akik azt állítják, hogy minden részletkérdésnek alaposan utána néztek, kétségbevonják az újszövetségi események történelmi hitelességét.
Robert Graves ezt a meglepő módon eredeti regényét azért írta meg, hogy kétségessé tegye a tudósok ellentmondásáról hallani sem akaró megállapításait. Ezek a tudósok a betlehemi kisdedek lemészárlását, a megkísértés történetét és Jézus életének sok más csodaszerű eseményét azzal szokták kinyilatkoztatni minden történelmi alap nélküli legendáknak, hogy az első keresztények vagy kritika nélkül elhittek mindent, vagy tudatosan valótlanságokat állítottak. Graves azt vallja, hogy ha gondosan eltávolítjuk mindazt, amit, mint valami régi képre, utólag festettek rá az eredeti és igaz történetre - eleinte inkább politikai, mint hitelvi okokból - a keresztény időszak első évszázadában, előttünk áll, hogy ki volt Jézus eredeti valóságában és milyen volt az első idők kereszténysége.
Robert Graves Jézust nem úgy ábrázolja, mint önmagához következetlen szellemi kalandort, az ács fiát, aki a nagyzási hóbort egy nemének esett áldozatául (ez a racionalisták szokásos beállítása), sem pedig mint mindenható lényt, az Atyával egylényegű istenséget, akinek csak külső megjelenése az emberi forma (ez a katolikus felfogás), hanem, mint a heródesi trón jogaitól megfosztott örökösét, mint prófétát, aki hirdette a zsidó hitet úgy, amint azt Hilleltől és népeinek bölcseitől tanulta és mint egy igen megindító és bonyolult tragédia központi alakját.
„Jézus király"-t nem szabad úgy olvasni, mim a katolikus hittel és tannal való szembeszállást. Hiszen a katolikus hit és tanrendszer - ha egy szer elfogadja valaki alaptételként, hogy Jézus élete csodák sorozata és testet öltése volt a történelem normális menetében logikailag meg támadhatatlan és tanult, minden képmutatás nélküli emberek igen nagy számát tudja kielégiten. De, ha valaki nem hajlandó elfogadni az egyházi tant, mert azt értelmi meggyőződéséin való erőszaktétel nélkül nem fogadhatja el, és ha egyszer az „evangélium igazsága" elveszíti eredeti vonzóerejét, egy ősrégi titoknak - egyetlen mysteriumnak az emberiség történelmében, amelyen való töprengést bármilyen alakban és bármilyen időben, de senki sem kerülheti el - Robert Graves által felajánlott új megoldás hisszük és reméljük sok kétkedőnek a bizonytalankodását meg fogja szüntetni.

Az ókor tudós népszerűsítője ezúttal a 12-16 éves leányok számára varázsolja elővé az antik világot. Egy előkelő családból származó kislány, Platorinus római kormányzó Polla nevű leányának életét, férjhezadásának történetét ismerjük meg ebből az eleven sodrú, érdekes alakokat szerepeltető és színes környezetben játszódó regényből. A felvilágosult, határozott akaratú Polla szembe kerül apjával, aki egy hozományvadász piperkőccel jegyzi el tizennegyedik életévébe lépő – tehát eladósorba jutott – leányát. A leányka állhatatosságával és okosságával végül győzedelmeskedik: Pudens, a költő felesége lesz, akikhez az első szerelem rózsás kötelékei fűzik.

Spárta az i.e. 3. századra elvesztette korábbi nagyhatalmi helyzetét, és ennek egyik fő oka volt, hogy a szabadok hajdani szigorú erkölcsű katonai demokráciája szétzüllött, kiéleződtek a társadalmi ellentétek, és a gazdagok fényűzése aláásta a harci szellemet. Ágisz és később Kleomenész radikális reformokkal igyekeztek visszaállítani a spártai hegemóniát……

Josef Toman neve nem ismeretlen a magyar közönség előtt. Don Juan (1958) és Ahol a madár sem jár (1960) címen megjelent regényei megérdemelten nagy sikert arattak. Tiberius és Caligula címen most közzétett könyvét pedig már számos európai nyelvre lefordították. A római császárság kezdeti szakaszának érdekfeszítően izgalmas, hatalmas körképét rajzolja meg a kötet, a történelmi források beható tanulmányozása alapján. Tiberius és Caligula kora az események színtere, s e két egymástól élesen különböző római császár-egyéniség kialakulásának útját, eszméit és cselekedeteit a történelmi valóság szükségszerű eredményeként megismertetni: nagy jelentőségű írói vállalkozás, olvasni pedig „kalandregény” számba megy. A hiteles és részben költött történelmi események, helyek és személyek megelevenítésével, megszólaltatásával a nagy átalakulások korának örök problémáit feszegeti a kiváló író, lebilincselő meseszövéssel. Külön értéke Toman regényének az itáliai táj festői ábrázolása és az antik Róma szépségének, nagyságának felidézése.

Ennek a külföldön nagy sikert aratott történelmi regénynek a hőse Flavius Claudius Julianus római császár, Nagy Constantinus unokaöccse. Noha keresztény hitben nevelkedett, már ifjúkorától fogva az újplatonizmus lelkes követője volt. A trón elfoglalása után a kereszténység ellen fordult, és a régi hellén vallás eszméinek és intézményeinek feltámasztására törekedett. Keresztényellenes intézkedéseiért kapta az Aposztata ("hitehagyott ") melléknevet. Célját nem tudta elérni, mert a keresztény egyház akkor már jelentős politikai hatalommá vált; intézkedéseit halála után eltörölték.
A történelemnek ezt a rendkívül érdekes alakját hozza emberközelségbe Gore Vidal. Hiteles forrásművek alapján, nagy megjelenítő erővel rajzolja meg Julianus portréját és a korabeli társadalomnak azokat a hatóerőit, amelyek végül is a bukását okozták. Az erős sodrású, izgalmas fordulatokban bővelkedő regény szuggesztív erejét fokozza, hogy a szerző magát Julianust szólaltatja meg, akinek naplótöredékeihez halála után két tudós jó barátja és egykori tanítómestere, Priscus és Libanius fűz érdekes kommentárokat.

Mika Waltari 1951 februárjában hozzáfogott Johannesz Angelosz életének és a hajdanvolt Bizánc utolsó, tragikus évtizedének elbeszéléséhez. Amint nem kis öniróniával emlékezett vissza később erre az évre, a nyár vége felé döbbent rá, hogy hőse még el sem jutott Konstantinápolyba, amelynek ostromát és elestét a regény csúcspontjának szánta. Ekkor döntő elhatározással félretette a kéziratot, és a következő év márciusában elölről kezdte, illetve már Konstantinápolyba folytatta történetét. A kora tavaszi árvíz a vidéki nyaralójában alkotó Waltarit és művét is veszélyeztette: a jeges árban a kézirat egy része elveszett, az írót pedig ágynak döntötte a tüdőgyulladás.
Johannesz Angelosz című regénye az év végére megjelent, a főhős ifjúságról szóló rész viszont feledésbe merült. "A könyv megjelenésével Johannesz Angelosz útra kelt, hogy soha többé ne térjen vissza hozzám" -írta róla Mika Waltari. De ebben az esetben Satu Waltarinak, az író egyetlen leányának jóvoltából a hős mégis visszatért megálmodójának halála után, hogy elmesélje ifjúságának kalandos vándorlásait a háborúktól feldúlt és újabb egyházi szakadástól fenyegetett Európában. Mika Waltari újra és újra megfiatalodó magyar olvasótábora is bizonyára örömmel fogadja az egyik kedvence történelmi regénysorozatának ezt a megkésett kötetét, amely a világtörténelem sorsdöntő korszakának monumentális korszakának monumentális körképét tárja elénk a biztos kezű alkotóművész palettájának ragyogó színeivel.